Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Erasmus+_2020

ERASMUS+

Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, melyre intézmények nyújthatnak be pályázatot. Intézményünk 2020-ban a szakképzési szektorban adott be pályázatot.

Miért pályáztunk?

Az alapszakmák folyamatos megújulása tanulóink szaktudásának, készségeinek a reális munkakörnyezethez való alkalmazkodását igényli. A technikumi (Rendészet és közszolgálat, illetve Informatika ágazat) tanulóink számára a pályázat révén lehetőséget kívántunk biztosítani arra, hogy külföldön is szerezhessenek szakmai tapasztalatokat, szélesíthessék látókörüket, gazdagíthassák kommunikációs, szociálpszichológiai, önismereti készségeiket, pénzügyi-vállalkozási ismereteiket.

A mobilitás.

Örömmel értesültünk, hogy a Tempus Közalapítvány kuratóriuma a felkért független szakértők szakmai értékelése alapján intézményük "Máshol másképp" című pályázatát támogatásra elfogadta. 36.138 euró támogatásból 20 tanuló (13 fő rendészet és közszolgálat, 7 tanuló informatika ágazat) 3 kísérőtanár közreműködésével 3 hetes mobilitási programon vett részt Bécsben.

A koronavírus járvány miatt két részletben valósítottuk meg: 

  1. 2022. október 16-november 06. (13 tanuló, 2 kísérő)
  2. 2023 október 22-november 12. (7 tanuló, 1 kísérő)

A gyakorlati foglalkozások osztrák partnerszervezetek, -cégek együttműködésével valósult meg: AusTraining Lern.Ziel GmbH (hosting company); Österreichisch es Museum für Volkskunde; Park Hyatt Vienna.

Diákjaink írták:

"Biztosítottam mindenkinek a személyes holmijait, és figyeltem a magánszemélyek biztonságára. A másik feladatom a CCTV megfigyelőkamerák figyelése volt mindenhol."

"A feladatunk ..., hogy a két emeleten (ami a földszint és az első emelet) figyeljük, hogy bizonyos ajtók zárva legyenek, vagy hogy a látogatók ne menjenek olyan helyekre a múzeumon belül, ahova nem szabad nekik. A termekben pedig azt kell figyelnünk, hogy ne érjenek a látogatók a műtárgyakhoz, vagy akinél esetleg nagyobb méretű táska van, azt nem engedhetjük be, elötte le kell kísérni a csomagmegörzőhöz hogy ott le tudja azt rakni."

"Mind ezek után elmentünk a jelenlegi irodába, és ott folytattuk a biztonsági projektünket, mindent megcsináltunk, sikerült is befejeznünk."

"Az ékszeres vitrineket őriztem, amíg azokat pakolták. A sűrűn látogatott helyeket is figyelgettem.  Ilyennek számít a kávézó az étterem vagy a spa."

"A második feladat, hogy le kellett rajzolnunk az első emeletet, ahol dolgozunk, és azt, hogy hova telepítenénk kamerákat. Aztán, hogy milyen kamerákat szerelnénk fel, és mi a típusa, illetve, hogy mennyibe kerül darabja."

S hétvégén:

"Első megállónk Karlsplatz volt, ahol egy hatalmas nagy templomot láttunk, következő megállónk Stephansplatz volt, azon belül is a Stephans-dóm. A dóm nagyon szép gótikus felépítésű volt, igen sokan látogatják mindennap. Utunkat majd a Maria-Theresien-Platzon fejeztük be."

"A mai nap nem mentünk dolgozni, mert ünnepnap volt. Helyette elmentünk megnézni a parádét, ami a belvárosban volt. Katonai és rendőrségi parádékat néztünk meg, fotózkodtunk néhány rendőrrel is."

GALÉRIA