Interaktív színház Budapesten

2018. december 18., 08:00

A pályázatról és a Kerekasztal Színházról

A Kerekasztal Színház Magyarország első színházi nevelési társulata. Módszere egyedülálló a színházzal és drámapedagógiával foglalkozók között. Küldetésük, hogy gyerekeknek és fiataloknak lehetőséget biztosítsanak a társadalom legidőszerűbb kérdéseinek felfedezésére és megértésére a színház nyelvén keresztül. A Kerekasztal Színház kiemelt együttműködő partnere a Marczibányi Téri Művelődési Központ ahol maga az előadás zajlott. A pályázat keretén belül a 2018/2019-es évad első felében összesen 15 osztály vehet részt térítésmentesen előadásaikon, melyből egy a mi osztályunk lett. A pályázatot Kovács Krisztina kolléganőm mutatta meg nekem, amit ezúton is köszönök, mert ilyen élményben még nekem sem volt részem. Valamint külön köszönöm a Széchenyi Diákságért Alapítvány anyagi támogatását, hogy a budapesti helyi közlekedésünket kifizette.

Wéber-Simon Krisztina

osztályfőnök

 

Év eleje volt még, amikor Wéber-Simon Krisztina tanárnő mesélt az osztálynak egy lehetőségről, amit megpályázott – egy budapesti színház interaktív előadását. „Az időpontja december hatodika, így, ha megnyerjük, ez lesz az ajándékunk Mikulásra” – tette hozzá, mi pedig mindannyian fellelkesültünk ennek hallatán. Némi várakozási időt követően pedig kiderült, hogy a mi osztályunkat választották.

December hatodika reggelén az osztály – Wéber-Simon Krisztina tanárnő és Kovács-Szemelyácz Judit tanárnő kíséretében – a Főpályaudvaron gyülekezett háromnegyed hatkor. (Ez alól kivételt jelentettünk a Vikivel, mert mi Szentlőrincen szálltunk fel a vonatra.)

A többórás utazást követően, amit legtöbben beszélgetéssel, de néhányan alvással töltöttek, megérkeztünk a Déli pályaudvarra. Innen villamossal mentünk tovább, majd elsétáltunk a Marczibányi térre.

Osztályunk a Nick Hornby regényén alapuló, A hosszabbik út lefelé c. darabot nézte meg.

A történet négy emberről szól, akik szilveszterkor Londonban elhatározzák, öngyilkosok lesznek. A toronyház tetején leugrás helyett azonban beszélgetni kezdenek, ahol mindannyian elmesélik, miért akarnak véget vetni életüknek.

Maureen édesanya, aki a huszonöt éves, fogyatékos, magáról egyáltalán nem tudó fiának szentelte életét.

Martin híres tévés személyiség, akit pedofília miatt bebörtönöztek, szabadulását követően felesége elhagyta, lányai nem akarják látni.

Jess nővére eltűnt, családjával való kapcsolata pedig igen komplikált. Szerelme magyarázat nélkül hagyta el.

JJ az Egyesült Államokból menekült Londonba, mert zenekara feloszlott, barátnője pedig szakított vele.

Azon kívül, hogy az előadás önmagában is rendkívül érdekes volt, külön izgalmassá tette, hogy a történetet két ponton megállították. Akkor a színészek az osztályt négy részre osztották szét. A csoportok feladata az volt, mondják meg a színészeknek, hogy folytatódjon karakterük története.

Én – Fannival, Virággal, Kittivel, Valentinnal, Patrikkal és Robival együtt – a „Martin-csoporthoz” kerültem. Először azt mondhattuk meg, mi játszódik le Martin fejében a taxiban ülve, másodjára pedig azt, hogy sikerül a családjával való találkozása, mit mond a volt feleségének. Ekkor elmondhattuk azt is, mit gondolunk, hogy alakul Martin sorsa, mi lesz vele két évvel később.

Összességében véve nekem nagyon tetszett az előadás. A történet érdekes és fordulatos volt, a karakterek háttértörténete pedig tényleg elgondolkodtató. Az öngyilkosság témájáról ma már szerintem fontos beszélni, ezért örülök, hogy egy ilyen üzenetet tartalmazó darabot láthattunk.

Külön kiemelném továbbá, hogy a Martint alakító Fábián Gábor színművész úr az előadást követően elárulta, ő is pécsi kötődésű, emiatt szívesen eljönne hozzánk egy rendhagyó irodalomórát tartani.

 

Klein Adrienn 12.B

Interaktív színház Budapesten