Stadtrallye 2020

2020. október 16., 13:21

Stadtrallye -német verseny

Lenau-ház szervezésében 2020. 10. 8-án, egy gyönyörű őszi napon, megrendezésre került a Stadtrallye 2020, melyen idén először az Széchenyi is részt vett több másik középiskola, köztük a Leőwey, Janus, ANK, Nagy Lajos, mellett. Iskolánk többi csapatával együtt lementünk a Lenau -házhoz, ahol megkaptuk a feladatlapot, és némi útravalót. A verseny lényege az volt, hogy a német feladatlap instrukciói alapján felkeressük a belváros különböző magyarországi németek, a svábság, történelméhez köthető emlékműveket, emléktáblákat és megválaszoljuk a megadott kérdéseket. Ki kellett tölteni egy feladatsort, néhol fényképet készíteni. Természetesen az egészet németül. Csapatommal a Winnerschnitzellel, (nem helyesírási hiba, csupán móka), melynek tagjai Guzmics Levente, Földi Levente, Fuchs András, Vincze Vanda, Auer Dénes, kitartóan jártuk a várost, kezdve a Kossuth tér melletti Zsinagógával, a Fellbach téren át, a Szent István tér felé egészen a városházáig egy kört bezárva. Az időben eltolt indítás miatt utolsóként értünk be, de legnagyobb örömünkre megnyertük a próbatételt.

Nagyon büszkék voltunk, hisz a 26 induló csapatból 25-öt sikerült kitartásunkkal és tudásunkkal magunk mögé kényszerítenünk. Az interaktív, közös gondolkodást igénylő feladványok kellemes csapatépítő játéknak bizonyultak. A futam nagyon kimerítővé vált a végére, de a feladatokat mindannyian élveztük, sokat nevettünk, és egy élmény volt a számunkra.

Széchenyi induló csapatainak pontszámai (maximum pontszám 55)

Winnerschnitzel (11/B) - 49,5 pont (1. helyezet)

Die Engel von Szederkényi (11/D) - 41 pont (7. helyezet)

Bravo Team (12/C) - 33,5 pont

Széchenyi 9/A - 22 pont

Gratulálunk iskolánk csapatainak eredményéhez!

 

 

Auer Dénes 11. B osztályos tanuló beszámolója

Stadtrallye 2020