Digitális munkarend 2

2020. november 10., 18:53

Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!

A Széchenyi István Gimnázium Tantestülete egységes felületet, a Tanterem alkalmazást használja a digitális tanítás gördülékeny folytatása érdekében. Valamennyi pedagógus létrehozta a tantárgyának megfelelő kurzust, melyek elnevezése megegyezik az EKrétában használt, a tanulók és szülők által is megtekinthető nevekkel. A tanulók pedagógusainktól a mai nappal bezárólag már megkapták valamennyi kurzus elérhetőségét (7 karakteres kód). Az EKréta rendszer üzenetküldő felületén minden tanulócsoportot, azon belül a tanulókat értesítettünk erről, s rövid leírást is adtunk a kurzushoz való jelentkezés módjáról. A tanulónak annyi kurzusra kell jelentkeznie, ahány tanár tanítja, továbbá ha egy tanár több tantárgyat is tanít, akkor valamennyi tantárgyra. Természetesen ha egy tantárgyból több óra van egy héten, akkor csak egyszer kell jelentkeznie.

A Tanterem alkalmazás Mobiltelefonra is letölthető.

A digitális oktatáshoz - az informatika órákon kívül - nincs szükség számítógépre telepített Office alkalmazásra, mert a Tanterem szolgáltatáson keresztül a tanulók szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt is tudnak használni. A Nemzeti Fejlesztés Minisztérium Tisztaszoftver programjának keretében mindenki letöltheti az Office365-öt, csak oktatási azonosító és pár további adat szükséges hozzá:

https://o365.oh.gov.hu/

Órarend
A tanítási órák az EKrétában is rögzített, a honlapon is megtalálható órarend szerint kerülnek megtartásra. A tanulóknak nem szünet ez az időszak. Az órák megtartása, adminisztrálása, értékelés (a Tanterem szolgáltatáson keresztül eljuttatott feladatok értékelésre is kerülnek) továbbra is az EKréta rendszerben kerülnek rögzítésre.

Tanulók hiányzása
Az a tanuló, aki az órarend szerinti tanítási órákon nem vesz részt (nincs aktív kapcsolat, azaz a tanuló nem jelez vissza a pedagógus által megadott időpontig vagy a tanórán adott feladatot nem hajtja végre) vagy a tanuló nem veszi fel a kurzusait, akkor a tanuló a tananyag kijelölés, a tanulási folyamat ellenőrzése és támogatása folyamatából kiesik, így a tanulmányi követelmények elsajáítása veszélybe kerül.

Számítunk a Szülők támogatására is, tisztelettel: Iskolavezetés