MOL Tehetségtámogató Program

2021. augusztus 28., 14:46

Melis Bálint 9.A osztályos tanulónkról az osztályfőnök (Papp Mária) szemével

"Bálint 2020 szeptemberétől osztályom tanulója, gimnáziumunkban ekkor kezdte el tanulmányait a 9.A osztály tagjaként. Bálint sportolói teljesítnénye jó példaként szolgál az iskola diákjai számára, mert rendkívüli kitartásával és kimagasló eredményeivel azt bizonyítja, hogy a kitűzött célokat el lehet érni, ha kellőképpen küzdünk értük. Sportolói feladatai mellett mindent megtesz azért. hogy tanulmányi eredményei a tőle telhető legjobbak legyenek. Közösségi munkában segítőkész, szívesen vállal plusz feladatokat az osztály életében. A digitális oktatás során is mindig maximális fegyelemmel vesz részt az órákon, jó példát mutatva ezzel osztálytársainak."

Melis Bálint önmagáról

Sportolói múltam:

3 éve sportolok versenyszerűen, első versenyem, nemzetközi verseny 2018 tavaszán volt Baján, ott nyertem. Ez még kick-light szabályrendszerben kick-boxban történt, majd ez év októberében már a MuayThai OB-t nyertem meg.

A versenyzés előtt kisgyerekként hol gyakrabban, hol ritkábban látogattam az edzőtermet.

 Főbb eredményeim:

-        WFC magyar bajnok 2020, 2021

-        IFMA Muay Thai magyar bajnok 2018, 2020

-        WAKO Kick-Box kick light Diákolimpia győztes és ranglista vezető 2020.

-        WKF Európabajnok Kick light 2019

-        GBF, WOMA Európa bajnok 2021

2018 óta sikerült dobogón végeznem minden versenyen, ahol elindultam, bízom benne, hogy a pontszerző helyek egyikét a közeljövőben is megszerzem versenyeim során!

Magyar válogatott tagsággal bírok MuayThai szakszövetségnél 2020-21-ben, WAKO Kick-Box szakszöveteségnél K1-ben 2021-ben.

2021. évi célkitűzések

A pandémia miatt tavalyi verseny lehetőségek csökkentek (elmaradt Világbajnokság, Európa bajnokság), ez év során pedig több tavaszi versenyesemény.

A két fő sportág amiben versenyzem július során teljesjogú olimpiai sporttá vált, ami további inspirációt jelent, már csak a bemutatkozás évét várja mindenki.  

A nyár számomra most felkészülési időszak – 5 edzőtáborban veszek részt – nyár végétől pedig a versenyek veszik át a sportban a főszerepet.

Tervezett főbb versenyek:

Kick-Box K1 szabályrendszerben:

-        WAKO Skandináv Open Oslo

-        WAKO Világkupa Budapest

-        WMAC-WKU Világjátékok Salzburg

-        WAKO országos bajnokság

-        WAKO Utánpótlás Európa Bajnokság Budva

IFMA Muay Thai szabályrendszerben:

-        Országos bajnokság

-        Open Eindhoven Muay Thai Cup

-        IFMA Utánpótlás Világbajnokság – Bangkok

Miben támogat az iskola?

Számos verseny hétvégére esik, de a válogatottságot igénylő világversenyek hosszabb távollétet jelentenek, így bízom benne, hogy a sportot össze tudom egyeztetni az iskolai feladatommal és ehhez támogatást kaphatok az iskolától!

Eddigi versenyeken, edzőtáborokban való részvételemet támogatta az iskola, köszönöt érte, ahogy a MOL pályázaton való részvételemhez. Köszönet Papp Mária osztályfőnököm pozitív motiváló leveléért! A pályázat során olyan fiatal 15-16 éves sportolókat támogatok a MOL akik sportágukban tehetségesek elért eredményeik alapján és kevesebb támogatásban részesülnek. Két sportágban versenyzem, ami nem a konvencionális támogatott sportágak közé sorolható, így mind a felkészülés, mind a versenyzés önerő alapú, ezért nagy lehetőség számomra az utazási költségek pályázati támogatása.

Muay Thaiban korcsoportot váltok, Kick-Boxban, pedig szabályrendszert Kick-Lightról, K1-re, pástról ring sportra váltok, így ez az év jellemzően a felkészülésről fog szólni, de bízom a tapasztalat szerzés mellett még egy-egy éremben is.

Miért muay thai….?

Édesapám járt MT edzésre, a kezdetek idején,  Blazsekovics Ferenc mesterhez, előtte pedig Kick-Boxra, jó barátok, így adta magát, hogy én is kipróbáljam. Kicsi gyerekként judoval kezdtem az ismerkedést, de hamar áttértem a Muay Thai-ra.

Ebben a sportban együtt található meg a tradíció és a sport. Írásos emlékek ~600 óta vannak, és versenyeket pedig 1650 óta rendeznek, amelynek szabályrendszere folyamatosan alkalmazkodik a környezethez. Most az IFMA szabályrendszerében a fokozatosság a jellemző. A védő felszerelések, tiltott technikák az életkor előrehaladtával fogynak, így felnőttként használható a „szokványos” kéz és láb technikák mellett a térd és könyök támadások fejre, majd a profi jövőkép.

MOL Tehetségtámogató Program