Tanévnyitó ünnepély 2016

2016. szeptember 05., 12:50

Innen indult az út, s végül ide vezet,
Öreg falainkon kívül maradt a nyár.
Még bennünk a tenger, erdők, barna hegyek,
Szerelmes estéken született balladák.

Szánkon még a csókok, mesés borravaló
Hízelgő szavak simogatásáért.
Teraszok székein sok könnyű takaró,
Borzongani jó volt, hazamenni – ráért…

Szívben már az emlék, elcsitult a tenger,
Régi cimboraként várt ránk a szeptember,
Egymásra nevetve fogunk újra kezet.

Mintha el sem váltunk volna tőle soha,
Méltósággal biccent, úgy vár az iskola.
Innen indult az út. S végül ide vezet.


Iskolánk Király utcai épületében 2016. szeptember 1-jén 9 órakor zajlott le a 2016/17-es tanévet megnyitó ünnepély. A műsorról a 10. C osztály gondoskodott. A fenti verset Radó Dalma tolmácsolta a hallgatóságnak, majd Kutas József igazgató úr tartotta meg évnyitó beszédét. A nyári kikapcsolódás röpke felidézése után az előttünk álló tanév feladataira is felhívta a figyelmünket, hiszen minden egyes iskolában töltött nap közelebb vezet minket céljaink eléréséhez, megvalósításához. Számunkra a legközelebbi mérföldkő az érettségi bizonyítvány megszerzése, mely cél beteljesítéséhez minden nap munkája szükséges, és az iskolai foglalkozások, tanáraink segítsége mellett elengedhetetlen még saját erőfeszítésünk is. A beszéd bíztató szavai után Urszán Katától néhány jótanácsot hallhattunk az elkövetkezendő 185 tanítási napra. Közülük néhány ízelítőül:

 

Áss le mélyre magadban, és kérdezd meg magadtól: Te ki akarsz lenni? Nem MI, hanem KI?
Hiszen bárki lehet még belőled!
Figyelmen kívül kell hagynod a korlátokat!
Mi értelme az életnek, ha olyan akarsz lenni, mint mindenki más, és elkerülöd a nehézségeket?

BÍZZ MAGADBAN! Mindegy, hogy ki mit gondol rólad. A lényeg, hogy soha ne figyelj arra, aki azt mondja, hogy nem sikerülhet!
Ha van egy álmod, ne mondj le róla!
Ne félj a kudarctól!
Ne félj döntést hozni!
Nem hagyhatod, hogy a félelem az utadba álljon, mert különben nem jutsz előre! Csak akkor jutsz tovább, ha csak magadba nézel! Ha ezt megteszed, ha tudod, hogy mit miért teszel, a siker jönni fog!

Tégy meg MINDENT! Dolgozz keményen! Mozgass meg minden követ a célod érdekében. Nem mászhatod meg a siker hegyét, ameddig a kezed a zsebedben van.

Valamit mindig adj vissza! Tapasztalatot, erőt, időt a téged körülvevő kisebb és nagyobb közösségeknek, családnak, osztálynak, iskolának.

Minden diáktársunknak és tanárainknak sikerekben és élményekben gazdag új tanévet kívánunk!