Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Helikon összefoglaló 2026

Kategóriánkénti összegzés a Helikonról

Diákjaink teljesítménye kiemelkedő volt ezen a Helikonon, 31 fővel 9 kategóriában indultunk, ebből 5 kategóriában ezüst vagy bronz minősítést szereztünk. Elégedettségünket egy keszthelyi házfalon tündöklő Pilinszky idézet írja le a legjobban: 

„Kimondhatatlan jól van, ami van.

Minden tetőről látni a napot.”

(Pilinszky János: Aranykori töredék)


Vizuális művészetek kategóriában iskolánkból Váradi Bonita, 10.D osztályos tanulónk indult. Ennek a szekciónak az eredményhirdetése már csütörtökön lezajlott. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert számos műfajban érkezett alkotás a ceruzarajztól az olajfestményig. Az eredményhirdetésen a zsűritagok átfogóan értékelték a beérkezett pályaműveket, elmondták azt is, hogy ebben az évben olyan sok pályamunka érkezett, hogy egy részüknek helyet sem tudtak biztosítani a Balaton Színház előterében és előadójában megrendezett kiállításon. Büszkeség számunkra, hogy Boni két képe is helyett kapott a kiállított alkotások között úgy, hogy teljesen egyedül készül fel, neki ez a hobbija, ellenben a sok művészeti képzésben részt vevő diákkal, akik alkotását értékelte a zsűri. Az idei évben emléklappal tért haza, eredményéhez gratulálunk!


Vers - és prózamondás

A Vers- és prózamondó kategória résztvevőinek teljesítményét Bencze Ilona színművész és Dr. Bayerné Nagy Anna magyar nyelv és irodalom szakos tanár méltatta. Kiemelték, hogy ebben az évben az 54 induló közül mindenki felkészülten érkezett és magas színvonalon teljesített ebben a művészeti ágban. A zsűri mindkét tagjától hasznos tanácsokat kaptak a versenyzők. Az értékelés felért egy színvonalas továbbképzéssel, kitért a jellegzetes hibákra és kiemelte a versenyzők erősségeit. Bencze Ilonától hasznos színpadi tanácsokat kaptak a résztvevők a megjelenéstől a közönséggel teremtett kapcsolat fontosságáig. A művésznő kihangsúlyozta, a legfontosabb a versmondásban, hogy megszülessen a gondolat, ami összekapcsolja a verset a versmondó személyén keresztül a közönséggel. 

Óriási eredmény, hogy ebben az erős mezőnyben Hock Noel Krisztián 10.D osztályos tanulónknak sikerült elnyerni az ezüst minősítést, úgy, hogy első alkalommal vett részt ezen a megmérettetésen. Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rá és felkészítő tanárára, Németh Eszter tanárnőre!

Folklór

A Folklór kategóriában a zsűrit a mai magyar népzene egyik legemblematikusabb alakja, Pál István „Szalonna” vezette, aki kiemelte a hagyományok fontosságát, beszélt arról, hogy hagyományaink ismerete, népzenénk, táncaink tovább élése mennyire fontos identitásunk, kultúránk megőrzésében. Kifejezte büszkeségét a kategóriában induló fiatalok iránt, hangsúlyozta, milyen többletet adhat a népi kultúra művelése az ember életében. Ezen a területen két versenyzőnk is megmérette magát. Niedermayer Rebeka, 9.B osztályos tanuló, betegsége ellenére is helytállt és népdal kategóriában képviselte iskolánkat ezen a rangos megmérettetésen. Felkészítő tanára Wéber-Simon Krisztina tanárnő volt.

Népzene kategóriában szintén a 9.B osztály tanulója, Mikolovics Máté György indult, kinek citerajátékát a zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta, amihez ezúton is szívből gratulálunk. Ezúton gratulálunk felkészítő tanárának, Szentes Anettnek is, és a dalcsokor összeállítójának, Gersy Lilinek.

A 2026-os Helikon Fesztivál alkalmával iskolánk táncban érdekelt tanulói egy 6 fős csapattal indultak a megmeríttetésen.

A fesztivál könnyűzene, mozgásművészet és egyéb kategóriájának tagjai, versenyzői, csoportjai egy hatalmas sportcsarnokban mutathatták be betanult, összeállított produkcióikat, melyeket egy igen komoly 4 főből összeállított szakmai zsűri értékelt. Itt összesen 159 produkciót mutattak be a diákok a két hosszú nap alatt. Táncok közül volt mazsorett, modern tánc, balett, kortárstánc, valamint jazz balett stílusú produkciók is szerepeltek a műsorban páros, kiscsoportos, nagycsoportos formációban.

Iskolánk Széchenyi Dance Crew tánccsapata kiemelkedő ezüst minősítést ért el, ezzel is emelve, népszerűsítve iskolánk hírnevét.

A csapat tagjai: Gamos Laura 11.A, Hofecker Vanda 12.C, Holod Angéla 9.A, Maczkó Zora 10.A, Schludt Abigél 11.C, és Torbó Mikolt 10.B osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Lovasi Bálint tanár úr.

Itt lépett fel Dőrfi Luca, 10.A osztályos tnuló is, aki egyéni produkciójával - Pom-ponok a levegőben - bronz minősítést hozott el. Felkészítő tanára: Hegedűs Zsófia.

Könnyűzene kategóriában a SZIG BAND zenekari, Török Réka Rózsa pedig egyéni kategóriában indult. Réka Koncz Zsuzsa: Ha én rózsa volnék című számát énekelte. A zenekar tagjai Horváth Tamás: Meggyfa című dalát dolgozták át, Török Réka Rózsa (10.A) és Németh Máté (10.C) énekesként, Till Ádám (9.A) gitárral, Hock Noel Krisztián (10.D) trombitával, míg Ormándlaky Bence Mátyás (10.A) harmonikával lépett színpadra.  Felkészítő tanáruk Wéber-Simon Krisztina tanárnő volt.

Nagy hangulatot csináltak a csarnokban, a hangosítás kicsit fura volt számukra, nem biztos, hogy mindent hallottak, az énekesek mikrofonja is halknak bizonyult, hiába tartották egész közel. Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen először léptek fel a Helikonon, 9-10. évfolyamosok, így két év múlva remélhetünk már oklevelet is, ebben az évben egy emléklappal tértek haza. 

A 20 kategória közül az egyetlen, ahol mindenki kap minősítő oklevelet az a kórus. Ebben az évben 35 kórus lépett fel, volt olyan iskola, ahonnan 2-3 formáció is érkezett. Iskolánkat egy 24 fős vegyeskar képviselte, Wéber-Simon Krisztina tanárnő vezényletével és Zsbán Máté zongorakíséretével, aki a Janus Pannonius Gimnázium magyar-ének szakos tanára és beugrósként elvállalta a közreműködést a fellépésen.

A zsűriből Mindszenty Zsuzsanna, Erdélyi Ágnes mondta el gondolatait az eredményhirdetésen megjelenteknek.

„Minden kórus felkészülten érkezett (stílusban, intonációban, megjelenésében egyaránt). A reneszánsztól a romantikáig hallhattunk műveket és kiemelet fontosságot kaptak a magyar zeneszerzők művei. Mivel a kóruséneklés egy színpadi műfaj, fontos az egységes megjelenés, a fegyelmezett vonulás, mely pozitív látványt nyújt mindenki számára. Vegyétek komolyan azt, amit csináltok, hiszen ez egy hatalmas éré: egy művészetiágban aktívan részt venni egész más dolog, Kodály Zoltán is megmondta: a lelki gazdagodás hatalmas forrásai fakadnak a zenéből. És a péntek esti összkar remélem számotokra is egy különleges élmény volt, mint nekem, sose felejtsétek el.” (Mindszenty Zsuzsanna, karnagy, zenetanár, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – a KÓTA – társelnöke)

„A kórus egy hangszer, nekünk belőletek adatik meg az a lehetőség, hogy megszólaltassuk. Ha elszalad egy hangszer, nem jár próbára, a vezető nem tudja olyan szinten megszólaltatni a hangszerét. A karnagyok mind kitartóak, határozott elképzeléssel bírnak, amit hozzátok formálnak,úgy keresnek darabokat. Sok örömet, kitartást és nem csüggedést kívánok.” (Erdélyi Ágnes Adél, zenetanár kórusvezető, a KÓTA művészeti bizottságának és a Magyar Kodály Társaságnak tagja.)

A kórus műsora:

1. Tolna megyei népdalcsokor

2. Alle psallite cum luya – 13. századi zsoltárdallam feldolgozása

3. Csíky Boldizsár: Csöndes dal

4. Szabó Gabriella Eszter: A kamasz dala

5. Tumbai, tumbai


Kórus tagjai:

9.A - Till Ádám

9.B - Ivánácz Luca, Kocsis Zselyke, Kozarics Jasna, Kumar Angie, Mikolovics Máté György, Niedermayer Rebeka

9.C - Szabó Noémi, Tapasztó Fanni

10.A - Dőrfi Luca, Török Réka Rózsa, Papp Lilla Boglárka, Ormándlaky Bence Mátyás

10.B - Bóli Zalán, Petrovics Diána, Torbó Mikolt

10.C - Baráti Nóra, Jauck Vanda, Jónás Marcell, Kis-Hegedűs Maja, Németh Máté, Oláh Dóri

11.A - Varga Magdolna


Izsák Mónika, Wéber-Simon Krisztina, Lovasi Bálint

GALÉRIA