Üdvözöljük iskolánk weboldalán

2. angol tábor 2024.07.01-06.

Volt egy angol tábor ... de milyen! Már a következő - 2025-ös - tábor időpontját is egyeztettük, hogy megválaszolható legyen a kérdés: Ugye lesz jövőre is? Miért fogalmazódnak meg ilyen kérdések? Mi történt?

 

Második alkalommal tartottuk meg nyári angol táborunkat július 1. és 6. között amerikai önkéntesek részvételével, akik idén is Észak-Karolina Greensboro-ból érkeztek 16-an. 

A táborban részt vevő 86 diákkal, iskolánk nyelvi tanáraival és a Szeretetvár gyülekezet önkénteseivel együtt remek csapattá kovácsolódtunk. Köszönet a szülőknek is, hogy bizalmukkal megtiszteltek és támogatták gyermekik részvételét a táborban. A tábori létszám nagyobb hányadát az iskolánkba felvételt nyert új diákok alkották, akik számára ez a tábor, mint egy ’elő-gólyatábor’ is funkcionált. Az is nagy öröm volt, hogy a tavalyi táborból 27-en visszatérőként vettek már részt az idei táborban, sőt többen voltak, aki a ’hozd el a tesódat, barátodat’ lehetőséggel éltek.

Idén is szeretném kiemelni iskolánk vezetésének aktív hozzáállását, amit talán úgy tudok kifejezni legjobban, hogy szívvel-lélekkel, aktív, gyakorlati módon benne voltak az előkészítéstől kezdve végig. Szóval pont úgy, mint amikor szívügye valakinek valami …

Az ’amerikaiak’ … kik ők? Lebanon Baptist Church-be járó hétköznapi emberek. Diákok, felnőttek, akik a szeretetüket gyakorlati módon fejezik mások felé. Akik nem nyaralni jöttek Magyarországra, hanem kapcsolódni, szolgálni mások felé szeretettel, örömmel, önzetlenül.

A programot, a történéseket le tudom írni, de abból nem fog kiderülni, ami ember és ember kapcsolódásában, a tábor hangulatában, légkörében átélhető volt … talán a táborról készült fotók valamennyire kifejeznek valamit …

A táborról vázlatosan:

A tábori napokon négy témakörös rotációban cserélődtek a diákok - American Culture, Bible, Science és Sport. A tábori órákon az iskola nyelvi tanárai segítették a tolmácsolást, illetve gyülekezetünkből (Szeretetvár) 8 fiatal segített a tolmácsolásban, ill. a táborral kapcsolatos teendőkben, ill. gyülekezetünk két munkatársa is a tábor teljes ideje alatt része volt a csapatnak. Az ebéd egy 10 perces sétára lévő étteremben volt megoldva a táborozók részére.

Az iskolai tábori nap hivatalos végét követően – 15 óra után – felajánlásra került, hogy kötetlen programként, aki szeretne, van lehetőség ’együtt lógni’ az amerikaiakkal … ezt a programlehetőséget ’Go Church!’ néven hirdettük meg és nagy örömünkre (és láthatóan a résztvevő diákokéra is) a táborozók közül kb. 50 diák minden délután eljött. kb. 18 óráig ott is maradtak sokan. Pénteken ez kiegészült azzal, hogy aki még e felett is akart maradni, az részt vehetett gyülekezetünk ifi alkalmán.

Szombaton – a tábor záró napján – a szülők részére is nyitott napot tartottunk. Ez egy fergeteges hangulatú táncházzal indult, majd ezt követően átment a teljes csapat gyülekezeti házunkba és ott folytattuk azzal, hogy élménybeszámolókat (bizonyságtételeket) osztottak meg amerikai testvéreink. Utána jött kis szeretetvendégség … majd a búcsúzás. Talán a búcsúzás képei adják vissza leginkább, hogy milyen barátságok kötődtek a tábor alatt …

 

Néhány szülői visszajelzés a táborral kapcsolatosan:

-„Gyermekem nagyon jól érezte magát és jövőre is szeretne menni, ha lesz rá lehetősége. Sok új barátot szerzett és nagyon élvezte minden percét. Jó hatással volt gyermekem számára.”

-„Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy gyermekem már szeptember előtt megismerheti leendő osztálytársait. Az angol gyakorlása szempontjából is hasznos volt, de leginkább a kapcsolatépítést emelném ki. A tábort megelőző aggodalom és izgalom már első nap eltűnt. Gyermekem eleinte ellenállt, aztán megköszönte, hogy beírattam. Barátra is lelt. Szuper volt szerinte.”

-„Nagyon meghitt, szeretetteljes volt a tábor. Csak jót mesélt a gyermekem. Ezúton is köszönjük!”

-„Gyermekem egyedül ment a táborba, nem ismert senkit. Minden nap jó kedélyűen jött haza, mesélt a programokról. Minden nap szívesen ment. Úgy gondolom egy befogató közegbe került, ami nagyon hiányzott neki.”

-„Gyermekemnek hatalmas élményben volt része. Nagyon tetszettek neki a foglalkozások. Az amerikai fiatalokkal nagyon jókat beszélgetett. Ő már most mondta, hogy jövőre is menni szeretne. Köszönjük a lehetőséget.”

-„Élvezettel beszélt róla, nagyon jó volt így látni lányomat, hogy egy új közegben is új kapcsolatokat alakított ki és boldogan és felszabadultan jött haza és csak mesélte az új élményeket”

-„Szombati napon gyermekem hívására elmentem én is a táborzáróra. Nagyon jó volt látni a közösen táncoló gyerekeket, felnőtteket. Úgy gondolom, jól választott a gyerekem. A nyílt nap után azt mondta, azért akar a Széchenyibe menni, mert ott jól érzi magát.”

… és végül egy táborozó válasza arra kérdésre, hogy ’Min változtatnál?’:

„Legközelebb ne menjenek el az Amerikaiak. Én szívesen befogadom Őket. J”

 

Hálás vagyok nagyon az idei táborért, mert várakozásunkon felüli volt, nagyon áldott, hasznos, építő.

Azt tapasztaltam, hogy amerikai testvéreink angol tanításuk mellett a szívükből, hitükből adtak át sokat a fiataloknak …

Része volt ez a tábor is annak, hogy gyakorlati módon és egyre jobban megvalósuljon az a cél, miszerint a baptista fenntartású iskolákra igaz lehessen: „Több mint iskola”, hogy az elhivatott pedagógusi oktató-nevelő munka közege hadd legyen egyre inkább az, ami mostani évnyitónkon elhangzott részemről: „A Széchenyiben egy csapatként, útitársakként összefogunk hogy szeressük, segítsük, szolgáljuk, megvédjük egymást, hordozzuk egymás terheit, megbecsüléssel, odafigyeléssel, tisztelettel, megértéssel, bátorítással fordulunk egymás felé!”

Örülök, hogy a tábor is része lehetett annak a tudatosan felépülő folyamatnak, amelyben igyekszünk az iskola légkörét, lelkiségét olyanná alakítani, amely vonzó a gyermekek és szüleik részére is és egyre többször hangozhasson el az, amit már több esetben hallhattunk válaszként a ’Te miért jöttél a Széchenyibe?’ kérdésre – ’Mert azt mesélte a barátom (tesóm, unokatesóm …), hogy jó oda járni’

 

Hálával, szeretettel és megbecsüléssel: Gulyás János