Legfittebb Széchényista Diák - Sportverseny 2024/25
Szakmai beszámoló
Időpont: 2024. 12. 16.
Létszám: 31 fő + 4 fő versenyeztető/bíró
Helyszín: Széchenyi István Gimnázium és Technikum Tornacsarnok - Koller utca 5.
Cél: Erő-állóképességi verseny – akadálypálya, s saját testsúlyos versenyszámok segítségével
Versenybírók: Kaiser Kitti, Pokolné Czékus Zsuzsanna, Füzesi Gábor, Lovasi Bálint
Beszámoló
A pécsi Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma a 2024/25-ös tanév során is megszervezte Legfittebb Széchenyista házi sportversenyét, melynek idei őszi fordulóját az iskola saját tornacsarnokában rendezte meg december elején. A házi sportprogramon sok jelentkező vett részt, a gimnázium/technikumból 31 tanuló képviseltette magát. A bajnokság jellege, célja, hogy az intézmény sportosabb tanulói tanúbizonyságot tegyenek relatív erejükről, erő-állóképességükről, s egyéb motoros képességeikről. 3 komoly fizikai kihívás várt a tanulókra, melyek közül az első 2 feladat során saját testsúlyos gyakorlatokat kellett bemutatni időre, fekvőtámasz, s felülés személyében, majd egy összefüggő teljes testet igénybe vevő erőfejlesztő akadálypályán haladtak végig a versenyzők, mely során nem csupán az erő, s az ügyesség játszotta a főszerepet, de komoly hangsúlyt kapott a gyorsaság, s pontosság is. A nevezők a 9.évfolyamtól egészen a 13.évfolyamig jelentkezhettek, külön nemek szerinti besorolásban. A verseny végén külön értékelésben részesültek a 9-10.éfvolyam tanulói, s a felsőbb 11-12-13.évfolyam diákjai is. A sportrendezvény végén közös eredményhirdetéssel, az oklevelek átadásával, s a jutalmak kiosztásával zártuk a programot, melyet legközelebb egy tavaszi fordulóval, majd a tanév végén az egészségnap alkalmával edzőtermi keretek között lebonyolított bajnoksággal folytatunk.
Díjazottak névsora:
Hölgyek: Fiúk 9-10.évf. Fiúk 11-13.évf.
1. Helyezett: Szél Hanna (10.C) Gradwohl Tamás (10.A) Fabon Dávid (12.B)
2. Helyezett: Vörös Hanna Nóra (10.C) Garai Kadocsa (10.A) Gergics Zorán (13.C)
3. Helyezett: Révész Viktória (12.C) Kórós Richárd (10.A) Kéméndi Zalán (11.A)