Beszámoló a PÉNZ7 iskolai projekthétről
Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott a PÉNZ7 országos programsorozathoz 2026. március 02-06. között, amelynek célja a diákok pénzügyi tudatosságának és gazdasági ismereteinek fejlesztése. A projekthét során változatos és élményalapú programokon keresztül mélyíthették el tudásukat a pénzügyek világában. Az idei PÉNZ7 kiemelt témája a pénzügyi biztonság volt, különös tekintettel a biztosítások fontosságára és a mesterséges intelligencia pénzügyi szerepére. A foglalkozások során a
diákok megismerkedtek azzal, hogy milyen élethelyzetekben nyújthatnak védelmet a különböző biztosítások, és miért fontos előre gondolkodni a váratlan eseményekre. Emellett szó esett arról is, hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia a pénzügyi szektorban, például az ügyfélszolgálatban, a befektetések kezelésében vagy a csalások kiszűrésében. A másik fontos témakör a „Gondolkozz és Vállalkozz!” program volt, amely az „Erőforrások” témájára épült.
A projekthét egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy iskolánkba látogatott egy önkéntes segítő, Dr. Kovács Levente a Magyar Bankszövetség főtitkára, aki a bankszektorban szerzett tapasztalatait osztotta meg a diákokkal. Az előadáson két 11. évfolyamos (11.A, 11.B) és két 12. évfolyamos (12.A, 12.B) osztály vett részt. A diákok első kézből kaphattak betekintést a pénzügyi világ működésébe, valamint kérdéseket is feltehettek a mindennapi pénzügyi döntésekkel kapcsolatban.
Az vállalkozó kedvű osztályfőnökök osztályfőnöki órák keretében egy interaktív programot is szerveztek, ahol a tanulók kipróbálhatták a Pénziránytű Alapítvány által biztosított „Értem a pénzem” társasjátékot. A játék során a diákok szórakoztató formában ismerkedhetnek meg a különböző korok pénzeivel, valamint a játékhoz kapcsolódó kérdésekkel az általános műveltségüket is gyarapíthatták.
Összességében a PÉNZ7 projekthét hasznos és élménydús programokat kínált minden résztvevő számára. A diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szereztek, amelyek a jövőben segíthetik őket tudatos pénzügyi döntések meghozatalában.
Kovács Krisztina és Rézbányai Zsuzsanna szervező tanárok