Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Széchenyi 100 megemlékezés és időkapszula elhelyezése, Széchenyi- és Eu. nap beszámolói iskolánkban

Iskolánkban 2025. április 8-án került megrendezésre névadónk, Gróf Széchenyi István tiszteletére a hagyományos „Széchenyi nap”. Ezen alkalom különleges volt jelenlegi iskolai közösségünknek – sőt, az internetnek köszönhetően volt diákjaink is követték élő adásunkat. Az intézményünk 1925. január 26-án kelt engedélyező rendelet értelmében azon év április 1-jétől viselheti gróf Széchenyi István nevét. Ez éppen 100 esztendő. E nap emlékére az iskolai megemlékezésen egy emléktáblaavatásra egy időkapszula elhelyezésére került sor számos program mellett. A megemlékezésen jelen voltak dr. Szabó Csaba, oktatási főigazgató úr, Szabóné Borbás Anikó Dunántúli területi igazgató a fenntartó részéről, Marsalkó Péter képviselő úr és iskolánk vezetősége, tanulói és alkalmazotti közössége.

A megemlékezést és az emléktábla avatást élőben közvetítettük iskolánk Youtube csatornáján, amely az alábbi linken megtekinthető:

 

Az emléktábla leleplezése előtt egy rövid műsort hallhattunk, melyet gróf Széchenyi István legfontosabb vívmányairól, törekvéseiről állított össze Reith Claudia tanárnő, a műsor részeként elhangzott Arany János Széchenyi emlékezete című verse Buzási Regina, 12.D osztályos tanuló tolmácsolásában.

Ezt követte a hagyományos „koszorúzás” iskolánk Széchenyi szobránál, ahol az osztályok képviselői tették tiszteletüket egy-egy szál virággal hazánk egyik legnagyobb magyarja előtt.

És elérkezett a várva várt leleplezés, melyet Kutas József igazgató úr gondolatai tettek emlékezetessé. Beszéde így hangzott:

„Kedves Vendégeink, tisztelt ünneplő Széchenyi!

Annak idején Haas Mihály, regenáló pécsi püspök gondolatai között szerepelt, hogy Pécsnek egy jó reáltanodára van szüksége. Montecuccoli meg úgy gondolta már réges-régen, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Pénz már akkor is viszonylag kevés volt, évek mentek, jöttek. Kevés volt a pénze a városnak, kevés volt a pénze az országnak, de aztán mégiscsak csírába szökött a gondolat, és elindult az iskola. Reáltanoda, Főreáltanoda.100 esztendővel ezelőtt, Széchenyit idézve: „meggyőződésem, hogy az emberi tudás határtalanul halad előre” az iskola felvette gróf Széchenyi István nevét. Ezt láthattátok, láthatjátok a táblán.

100 év nem múlt el nyomtalanul. Sok – sok mindent olvastam az iskola történetével, e 100 évvel, Széchenyivel kapcsolatban. Nem fogom elsorolni, mert nagyon hosszú lenne, valaki ebédelni szeretne, valaki éhen is halna. De azt gondolom, fontos, hogy azok a problémák, amik vannak, voltak, ismétlik önmagukat, azok legyőzhetők. Ha megnézitek, itt az iskola belső része, homlokzata, hosszú-hosszú évek, évtizedek után szépül. Ha megnézitek az iskolabelsőt, az évtizedek alatt az is szépült. Köszönöm, hogy vigyáztok rá, magatoknak érzitek.

… 50 évvel ezelőtt egy kisdiák belépett ebbe az iskolába… ez én voltam – nem vicc! És múltak az évek. Abból a 100 évből ötvennek tevőleges részese voltam, vagyok. Vannak még néhányan, akik diákjainkból tanárokká lettek, akik azóta is segítik a munkátokat. Fontos, hogy higgyünk, hogy reméljünk abban, hogy sok-sok minden összefogással, egyetértéssel megoldható. Lehet, hogy szkeptikus néha az ember, lehet, nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, de legyen számotokra is példa ez a 100 esztendő.

És mint tudjátok, egy időkapszulát helyezünk el, hogy az 50 évvel utánunk következők is inspirálódhassanak abból, hogy voltak itt nehézségek, voltak itt örömök.

Íme a levél

Levél az utókornak- 2025-ből

„Kedves Jövő Generációja!

E sorokat 2025-ben írjuk, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnázium és Technikum jelenlegi közössége nevében. Ez az év számunkra ünnepi: iskolánk történetének egy újabb fontos mérföldkövét helyezzük el az idő sodrában – egy időkapszulát, amelyet most, 50 évvel korábban rejtünk el számotokra.

Nem tudjuk, milyen lesz a világ 2075-ben. Lehet, hogy hatalmas technológiai ugrásokat tettetek, talán már más bolygókat is elértetek. Vagy lehet, hogy épp a természethez való visszatérés lett számotokra a legfontosabb. Akárhogy is, reméljük, hogy megmaradt az emberség, az egymás iránti tisztelet, szeretet, tudásvágy és az a kíváncsiság, ami minket is vezérel most e falak között.

Ebben az iskolában mi tanultunk és tanítottunk, nevetünk és neveltünk, küzdöttünk, barátságokat kötöttünk. Voltak nehéz óráink, dolgozataink, de voltak felejthetetlen osztálykirándulások, diákprogramok és spontán pillanatok is, amik életre szóló emlékké váltak. Ezek azok az értékek, amik remélhetőleg az évtizedek múltán is élnek majd bennetek.

A világ most épp sok kihívással néz szembe: klímaváltozás, háborúk, technológiai átalakulás – de mi bízunk benne, hogy ti egy olyan korszakban éltek majd, ahol mindezeket sikerült megérteni, kezelni, és jobbá tenni. Ha olvasod ezt a levelet, reméljük, hogy inspirálónak találod azt a gondolatot, hogy mi – a régi diákok, tanárok és munkatársak – gondoltunk rátok, és üzentünk nektek a múltból.

Vigyázzatok az iskolára, egymásra és a világra. Találjátok meg a saját utatokat, és soha ne felejtsétek el, honnan indultatok!

Szeretettel és reménnyel:
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnázium és Technikum közössége

2025. április 8.”

Azt gondolom, hogy lehetett volna szebbet, jobbat és minden mást írni, de talán lényegre törőbbet nem. A 100 év elkezdődött, befejeződött és most már a 101. év is, melynek Ti vagytok, lesztek aktív részesei. 2012-ben átvette az iskolát a Baptista Szeretetszolgálat, és azok a viharok, amik előtte voltak, picit tompultak. Azok a nehézségek, amik előtte voltak, a hitben, a reményben, az összefogásban, a szeretetben, egymásba bízva előre vittek bennünket.

Nagyon szépen köszönöm Szabó Csaba, oktatási főigazgató úr munkáját, valamint Gulyás János lelkész úr szolgálatátt, akik ebben hathatós támogatással bírnak. Köszönöm a kollégáim munkáját, és köszönöm a Ti munkátokat. Bízom benne, hogy az érettségi, ilyen-olyan versenyek, az elkövetkező évek mind-mind arról szólnak, hogy a Széchenyi életfája fiatal, megújulni és fejlődőképes. Rajtatok múlik!

Segítsen bennünket a Teremtő az elkövetkező 50 évben, meg aztán 100 évben is. Nagyon szépen köszönöm!

 

Kutas József

igazgató”

Szenczy Sándor üzenete nem sokkal halála előtt …

azé az emberé, aki a Baptista Szeretetszolgálat alapítója és akinek a munkája alapján a Széchenyi Gimnázium is Baptista fenntartásba került. „Én nem tettem mást, egyszerűen csak szerettem.

Ahogy Isten engem szeretett, ahogy Isten szeretete megváltoztatott, ahogy nekem új kezdetet adott, én sem tehettem mást. Szerettem mindenkit, aki épp szembe jött. Isten szeretete tette mindezt. Isten szeretete hozta létre és vitte előre a szeretetszolgálatot. Ez a válasz. Ez a titok. Az elmúlt 25 évben és nem csináltam mást, csak szerettem.

Csak azt bánom, hogy nem mindenkit sikerült eléggé, nem mindenki értette meg. Nem rátok gondolok, csak azt érzem, hogy nagyon szeretlek titeket.

Nem baj, hogy szeretlek?

Nagyon különleges emberek vagytok. Ügyesek, szépek, áldottak.

Tudom, hogy meg tudjátok csinálni, nélkülem is meg tudjátok csinálni.

Mert minden ott van nálatok, ami kell. És ha kell átadjátok. Hogy kell kilépni a csónakból. Letenni Jézus kezébe az öt kenyeret és a két halat és elindulni - Hadd menjen!

Nem felejtjük az evangéliumot, mert minden abból indul: hogy Isten úgy szeretett, hogy adott önzetlenül, végtelenül, szívből, magából.

Mondd el a jó hírt százszor, ezerszer, ne kíméld magad. Csak hirdesd, hirdesd!

Ne felejtsétek el a szeretetet, mert csak a szeretet számít.

Mert nem lehet olyan pillanat az életben - bármilyen rövid is - amelyben ne érné meg kimondani: Szeretlek!

Szeretlek benneteket és köszönök mindent.”

Honnan indult Sándor, miből formálódott ki a szíve?

Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak és ő elköltözött otthonról. Ebben az időszakban magától érthetődőek voltak a bulik, az alkohol, a kábítószer, a rendőrségi ügyek. A gimnáziumból csak azért nem rúgták ki, mert akkoriban Magyarország tíz legjobb sakkozója közt volt. Feltört lakásokban, a Nyugati pályaudvaron álló vagonokban élt a „banda", amely része volt a pesti underground korszaknak. Sándor életében a katonaság vetett véget ezeknek az éveknek. Amikor a központból kihelyezték egy lokátorállomásra és „ottfelejtették" negyvenkilenc napra, egy ismeretlen hívón keresztül Isten megtalálta – a titkos katonai telefonvonalon.

Hálával azért, hogy része lehetek ennek az iskolának, az iskola CSAPATÁNAK! Szeretnék Sándor szíve szeretetének megélője lenni: „Nem baj, hogy szeretlek?”

                                                                                                    Gulyás János

                                                                                                    iskolalelkész,
                                                                                                 hitéleti és nevelésiigazgatóhelyettes

 

A beszédet követően iskolánk kórusából alakult kamaraegyüttese Kozma Boróka 9.B osztályos tanuló zongorakíséretével és Wéber-Simon Krisztina tanárnő vezényletével a Kormorán együttes Három harang című számát adta elő.

Eközben került sor az időkapszula elhelyezésére, amelyet a névviselést engedélyező márványtábla alatt helyezett el dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója és iskolánk igazgatója, Kutas József, valamint Pappné Halász Andrea, Burián Gábor és Gulyás János igazgatóhelyettesek.

A médiában az alábbi összefoglaló videók jelentek meg az ünnepség kapcsán:

Pécs TV:

https://www.facebook.com/share/v/19NWwY4KfG/

BAMA.hu:

https://www.facebook.com/watch/?v=645414025073321&rdid=ytWWTjiQH8hbHw8b

 

Széchenyi 100 országos vetélkedő

- összefoglaló -

 

Országos versenyünk apropóját az adta, hogy intézményünk ebben a tanévben viseli 100 éve gróf Széchenyi István nevét.

A versenyt azon iskolák számára hirdettük meg, amely középiskolák fenntartója a Baptista Szeretetszolgálat. A háromfordulós vetélkedő minden fordulója más-más típusú erősségeket kívánt a jelentkező csapatoktól. A versenyre előzetesen 16 csapat jelentkezett az ország területéről.

Az első fordulót 2024. december 05-én tartottuk. Ezen a megmérettetésen a diákoknak egy digitális szabadulószobán kellett átjutniuk. Különböző feladattípusok után megoldásként Széchenyi István gondolatát kellett beküldeni. „Sokat kell tanulni az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.”

Ebből a fordulóból a 10 leggyorsabb időt elért csapat jutott a 2. fordulóba, ahol a feladat egy sok előkészületet, gondolkodást, kreativitást igénylő tervező munka volt. A feladat kiírása szerint a csapatoknak létre kellett hozniuk egy olyan intézményt, amely bemutatná napjainkban azt, ha a Legnagyobb Magyar ma élne, akkor milyen tevékenység vagy intézmény létrehozására ajánlaná fel egyéves jövedelmét. Az elkészült makettekhez csatolni kellett egy bemutatást a létrehozott intézményről, egy munkanaplót, valamint egy videót a készítési folyamatról.

Az elkészült pályamunkák mindegyike kitűnő volt. A döntőbe 7 pályamunka került be. Az országos döntő 2025. április 08-án került megrendezésre iskolánkban. Ezen a napon tartottuk iskolánkban a hagyományos Széchenyi napot, illetve az EU-napot, valamint a névadás 100 éves évfordulójához kapcsolódó időkapszula elhelyezését.

Kiemelt hely jutott a vetélkedő döntőjének, melyre mind a hét csapatnak sikerült megérkeznie. Az ünnepség megtekintése után kezdetét vette a 3 fordulós döntő. A döntőben 3 tagú zsűri bírálta el a csapatok munkáit. Szabóné Borbás Anikó, a Baptista Szeretetszolgálat Dunántúli Területi Igazgatója, Engel Mária, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium történelem szakos vezetőtanára és dr. Bánkuti Gábor, a PTE BTK Történelem tanszékének egyetemi docense     volt.

Az első fordulóban a csapatoknak be kellett mutatniuk a projektjüket a zsűrinek, akik ebben a fordulóban, mint támogatók voltak jelen. A forduló alapjait a Cápák között című tv-műsor adta. A csapattagok kiemelkedő felkészültséggel mutatták be az elkészített projekteket. Nagy öröm volt hallgatni a diákok bemutatóit. Valamennyi csapat bemutatója után a zsűri egy rövid megbeszélést követően kiosztotta a támogatási összegeket, amellyel megkezdhették a csapatok a 2. fordulót.

A 2. fordulóban egy erre az alkalomra készült társasjátékban kellett helyt állniuk a csapattagoknak. A társasjáték limitált ideje alatt a mezőkön szereplő villámkérdésekre, kvízkérdésekre kellett a lehetőleg helyes válaszokat megadniuk a diákoknak. A szerencsemezők hol segítették, hol akadályozták a csapatokat. A zsűri ebben a fordulóban a Bank szerepét töltötte be, amikor a Bank mezőre lépett valaki, és volt a bankban pénz, akkor a zsűri tette fel a kérdést. Az idő letelte után a zsűri összegezte az összegyűjtött pénzösszegeket, és így már látható volt, hogy melyik az a három csapat, akik a fődíjat fogják kapni.

A 3. fordulóban történt meg a helyosztás. Ebben már csak az első 3 helyezett csapat tagjai vettek részt. Itt Széchenyi szellemét megidézve egy casinot jelenítettünk meg az iskola falai között. A csapatok azonos eséllyel indulva a rulett szabályait követve kísértették meg szerencséjüket. 15 perc elteltével a nyert összegeket összesítettük és kialakult a teljes játék végeredménye.

Dicséret illeti a felkészítő tanárokat, akik hathatósan segítették a nevezett csapatok munkáját. Gratulálunk minden döntőbe jutott csapatnak a felkészüléshez. A végső eredmény a következőképpen alakult.

I.     helyezést ért el: a Térdműtők csapata, felkészítő tanár: Kovács Boglárka Anna, Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs

 

II.  helyezést ért el: a Hitelesek csapata, felkészítő tanár: Szidey István, Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Kisújszállás

 

III.    helyezést ért el: a Kisfaludy Hajótársaság csapata, felkészítő tanár: Vellai László Gábor, Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Tapolca

 

Köszönetet mondunk iskolánk fenntartójának, a Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy lehetővé tette a verseny létrejöttét, az iskola vezetőségének és kollégáinknak a verseny lebonyolításához nyújtott segítségéért.

Pasku Györgyi és Kovács Krisztina szervező tanárok

 

Beszámoló -- Környezetvédelem, Környezettudatosság

A Széchenyi 100-hoz kapcsolódó programomat a  Fenntarthatósági Hét-hez is igazítva alakítottam ki. A téma a környezetvédelem, környezettudatosságra nevelés volt. A program angol nyelven zajlott. A tanulókkal – négy csoport, 20-25 fő óránként – először szóban gyűjtöttem össze azokat a környezethez kapcsolódó problémákat, amelyeket ismernek. Abban a csoportban, ahol többségében 9. évfolyamos tanulók voltak az English Vocabulary about Environmental Problems c kisfilmmel indítottam, amelyben megismerhették a témához kapcsolódó szókincset. A Youtube csatornán bemutatott, felirattal ellátott kisfilmekből ismeretet szerezhettek a legégetőbb környezeti problémákról: Air pollution, Deforestation, Biodiversity, Climate change, Ocean acidification, Waste management, Plastic pollution, Melting ice caps, Global warming, Overpopulation, … --- légszennyezés, erdőírtás, biodiverzitás elvesztése, klímaváltozás, tengerek savasodása, hulladékkezelés, műanyagszennyezés, olvadó jégsapkák =>édesvízi tartalékaink elvesztése, globális felmelegedés, túlnépesedés, …

Top 10 Major Global Environmental Issues In The World 

Beszélgettünk még a veszélyeztetett állatfajokról és Algériában ill. Dubaiban folyó eredményes(!!!) projectről, melyben a sivatagot igyekeznek termő területté „visszaformálni”: UAE's desert agriculture megaproject; Top 10 endangered species.

Örömömre szolgált, hogy a tanulók érdeklődve vettek részt a foglakozásokon; egyes tanulók tájékozottságról, a témában való jártasságról tettek tanubizonyságot.

Győrné Mikola Erzsébet

A munkaközösségből Papp Mária EU Parlamenti szimulációs választási programban vett részt, ahol meghívott előadók működtek közre:  „Padtárs”, Corvinus Egyetem.

Szigeti Edit az EU parlamenti vetélkedő sorozat 4. fordulójában vezették le a döntőt.

Schönwiesner Erika és Jobbágy Kata Európa kulturális fővárosa” vetékedőt szervezett 2 órában.

Horváth Blanka és Szederkényi Tímea programokon felügyelt. A program elnevezése: „Ki vagyok én”, mely a kamaszok útkereséséről szólt és Békefi Angéla mentálhigiéniás tanácsadó irányítása alatt folyt.

Hartley Beatrix és Nemes Csilla „Tudáspróba EU országokról” elnevezésű játékos kvíz vetélkedőt szervezett 3 órában 3 fős csapatoknak. A nyertes csapatok jutalomban részesülnek.

Tokorcsi Éva „Nyelvi jétékok” programot tartotta magyar nyelven 4x1 órában 10-12 tanulónak. A Tabu és a Fedőnevek társasjátékok a tanulók kommunikációs készségét kívánta fejleszteni.

Széchenyi-vetélkedő

2025.04.08-án Széchenyi István halálának évfordulóján került megrendezésre a Széchenyi-nap, melynek egyik kiemelkedő programja az egész délelőttöt lefedő, minden évfolyamra kiterjedő Széchenyi vetélkedő. A diákok kétszer dupla órában mérik össze tudásukat, kreativitásukat, gyorsaságukat és együttműködésüket.

Az osztályt képviselő  csapatok négy főből állnak és különböző feladatokat teljesítenek időre.

A 3 fős zsűrinek komoly feladata van a verseny közben, hisz az egyes fordulók után javítják a beérkező munkákat, miközben a programszervező irányítja a diákokat , instruálja a csapatokat és konferálja a versenytfeladatokat.

Idén is vegyes feladatokat kellett a csapatoknak abszolválniuk, volt szabadulószoba, online feladat, iskolatörténeti keresztrejtvény és kreatív írás és beszéd.

A diákok nagyon élvezik a feladatokat és a csapatmunkát.

Reith Claudia

 

Természettudományos munkaközösség feladatvállalása

Közben munkaközösségünk tagjai, Rudolf Zoltán és Magusics Erika, folyamatosan gyűjtötték, rendszerezték a Széchenyi nap programjait, beosztásokat készítettek az osztályoknak, osztályfőnököknek, hogy iskolánk minden tanulóját számukra érdekes programokra invitálják.

A munkaközösség többi tagja, pedig különböző, érdekes programokat állítottak össze:

-          Kamenár Gabriella és Hernádi Zóra tanárnők Activity partyt szerveztek Széchenyiről

-          Pesti Lívia és Rézbányai Zsuzsanna tanárnők megszervezték a minden évfolyam számára érdekes Természettudományos vetélkedőt

-          A Széchenyi Nap programjaival párhuzamosan futó EU nap programjainak koordinálásában vettek részt Deményi Andrea és Kovács-Szemelyácz Judit tanárnők

-          Érdekes kisfilmeket, előadásokat vetítettünk le diákjainknak a Mesterséges Intelligencia témakörében Magusics Erika tanárnő szervezésében

-          Iskolánk filmklubja FILMKLUB EXTRA programmal készült, melyen Horváth Adél kolléganőnk is segédkezett

-          Városismereti sétára vitte diákjainkat Rudolf Zoltán tanárúr

 

Európa-nap a Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziumában

Iskolánk az Európai Parlament nagyköveti iskolája, így idén is, mint az elmúlt 21 esztendőben, szerveztünk Európa-napot.

Ebben az évben ezt a Széchenyi 100 programsorozat kereteibe illesztettük.

Az Európa-napra már szeptemberben megkezdtük a készülést, hiszen Szigeti Edit tanárnő egy egész éven keresztül tartó vetélkedő sorozatot hirdetett. A négy fordulós, osztályok közötti verseny első feladata egy kvíz volt. A második feladat osztályonként egy plakát készítése egy EU-s országról, amelyből kiállítást rendeztünk. A harmadik feladat egy európai épület kreatív művészeti feldolgozása volt.

A negyedik fordulót pedig az Európa-nap keretei között rendeztük meg, ahol az osztályok csapatai vetélkedtek egymással kultúra, földrajz, történelem, sport, zene témakörökben.

Az éves vetélkedőn győztes osztályok képviselői május 21-én az Európai Parlament budapesti kapcsolattartó irodájában vehetnek részt EURóra programon.

Az Európa-nap számos egyéb színes, izgalmas programot kínált a diákoknak, mindenki érdeklődési köre szerint választhatott.

A programok egy részét meghívott előadók tartották.

Szeretettel fogadtuk a Corvinus Egyetem Padtárs csoportját.

A Padtárs fő profilja a középiskolás diákok felelős állampolgárokká való nevelése. Interaktív, szimulációs előadásokkal járják az ország középiskoláit, ahol a magyar választási rendszerről, a törvényhozás menetéről, az EU-ról, közgazdasági alapfogalmakról beszélnek nekik, játszanak velük.

Nálunk a 9-10. évfolyamok számára EU választási szimulációt tartottak. A helyszínt idén is a baptista gyülekezet biztosította a Szeretetvárban, ezúton is köszönjük Gulyás János hitéleti igazgató-helyettesünknek a segítséget és Papp Mária tanárnőnek a szervezést.

Több, mint 200 diákunk próbálhatta ki játékos keretek között a demokrácia működését a gyakorlatban.

Szintén az évek óta tartó jó kapcsolatnak köszönhetően látogatott el hozzánk Kerner Barbara a Europe Direkt Baranya megyei irodájának vezetője, aki segítőivel Európai Uniós témájú interaktív játékokkal (pl. gasztronómia) szórakoztatta és tanította a programot választó diákokat.

Pécsváradról a Fiatalok a részvételért Egyesület önkéntesei érkeztek, akik angol és magyar nyelven tájékoztatták az érdeklődőket az Erasmus-program és az Európai Önkéntesség által kínált lehetőségekről.

Két programunkra külön büszkék lehetünk, hiszen junior nagykövet diákjaink szervezték, állították össze és vezették le azokat.

Heller Léna és Ponnert Míra (12.B) élménybeszámolót tartottak az októberben a strasbourg-i Európai Parlamentben megvalósult Euroscola programunkról. Ezen keresztül bemutatták az Európai Parlament működését, az európai demokrácia alapjait, értékeit, és személyes tapasztalataikat a 27 tagállam diákjaival folytatott konstruktív vitákról. Valamint bemutatták Strasbourg város gyönyörű látnivalóit.

Kánnai-Nagy Zoé és Moio Viktória (11.B) Európai Uniós szabadulószobát készítettek és játszottak diáktársaikkal. Majd a megszerzett ismeretekből Kahoot segítségével versenyeztették a programon részt vevő csapatokat.

Schönwiesner Erika tanárnő az Európai Kulturális Fővárosokról készített egy átfogó ismertetőt és vetélkedőt, mivel 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa.

Hartley Beatrix és Nemes Csilla tanárnők pedig EU-s országok megismerésére Tudáspróbát hirdetett, könnyed játékos kvíz-csapatversenyt.

A diákokkal beszélgetve az derült ki, hogy hasznos, érdekes, színes és elgondolkodtató napot töltöttünk együtt.

Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek!

Káplán Krisztina

az Európai Parlament Nagyköveti Iskola senior nagykövete

Teremfoci házibajnokság

A Széchenyi – Eu Nap keretében bonyolítottuk le a 2025 évi  teremfoci házibajnokságot. A 9-10. és a 11-12. évfolyamban külön értékeltük a csapatokat. Az iskola összes osztálya részt vett a küzdelmekben. A két korcsoportban a 9-esek és a 10-esek, majd a 11-esek és a 12-esek két-két csoportban játszottak körmérkőzéseket. Az egyes évfolyamok II. helyezettjei játszottak a III. helyezésért, és a csoportelsők az I. helyért mindkét kategóriában.

A házibajnokság végeredménye:

9-10. évfolyam:

I. hely – 10.C

II. hely – 9.C

III. hely – 10.D

11-12. évfolyam:

I. hely – 12.D

II. hely – 11.C

III. hely – 12.C

 

GALÉRIA