Székelyföld kincsei - Sóvidék csodái

Első nap…

A kirándulásunk 2021. szeptember 20-án, egy hétfő reggeli 5 órás indulással kezdődött. Fel voltunk készülve arra, hogy rengeteget fogunk utazni. Ki alvással, ki zenehallgatással, ki pedig beszélgetéssel töltötte el az időt. Az első érdekesebb pont talán utazásunkban a határ átlépese volt. Nem tudtuk mire számítsunk, de szerencsénkre mindenféle gond nélkül átjutottunk. Ezek után egész sokat utaztunk még, kisebb falvakat láttunk csak az autópálya mentén haladva. Délután megérkeztünk Gyulafehérvárra, ahol már várt ránk a helyi idegenvezetőnk, aki megmutatta nekünk az érseki székesegyházat, illetve a belvárost. A szállásunk az első éjszaka 2 külön helyen volt: a csoport egyik része Gyulafehérváron, a másik része pedig Magyarigenen, a Bethlen nyaralóban lett elszállásolva. Ez a nyaraló egy elég régi építésű épület volt. Fűtés nem volt, valamint az ágyak sem voltak épp a legstabilabbak. Nem is beszélve a külön álló fürdőről, amihez durván 50 métert kellett sétálni a szakadó esőben. Ugyanakkor ezek mellett a társaság egész fergeteges volt, így egy szép emlékként gondolunk vissza erre az éjszakára.

Második nap…

Kedden a reggeli után becsomagoltunk, és kb. 9 órakor útnak indultunk a Sóvidék felé. Első megállónk Szovátán, a Medve-tónál volt. Itt csatlakozott hozzánk az idegenvezetőnk, aki 3 napig velünk maradt. Körbe sétáltuk a tavat, ami attól különleges, hogy sós a vize, és meleg a hőmérséklete. Majd Parajdon megnéztük a sóbányát, ahol némi szabad időt is kaptunk. Ezután a parajdi sószorosban túráztunk, ahol a só különböző formátumaival is megismerkedtünk, és láttunk medve lábnyomokat is, de medvét azt nem.
Este érkeztünk meg az új szállásunkra Székelyudvarhelyen, ami egy nagyon szép panzióban volt. Már mindenki nagyon fáradt, és éhes volt, így előbb vacsorát kaptunk, utána foglalhattuk el a szobákat. Vacsora után újra erőre kapott a társaság, a fáradságnak nyoma sem volt, és késő estig fenn voltunk, a tanárnő nagy „örömére”.

Harmadik nap…

A bögözi református templomot látogattuk meg, amelyet a Szent Lászlót ábrázoló középkori freskói tesznek különlegessé. Ezután Székelyvarságra utaztunk, itt nagyjából 12 km-es túrát tettünk, esős időben, ugyanakkor szép környezetben. Ebédre betértünk a Parlament nevű varsági kocsmába, ahol helyi falusi ízekkel, házi finomságokkal megrakott asztalokról lakmározhattunk, és még ingyen teát is kaptunk. Itt megtekintettük egy zsindelykészítő ember munkáját is. Útközben megnéztük a gyönyörű Csorgókő vízesést, és egy vízimalmot is. Vannak, akik kicsit nyafogtak, de szerencsére mindenki kibírta a „sétálást”. Medvével itt sem találkoztunk. Az idegenvezetőnk mondott egy jó erdélyi mondást: Ha Erdélyben túrázni mész, mindig vigyél magaddal egy embert, aki nálad lassabban tud futni.
Délután buszra szálltunk és bementünk Székelyudvarhelyre, ahol ismételten kaptunk 1 óra szabad időt. Megtudtuk, hogy a várost 97%-ban magyarok lakják. Érdekes volt, hogy mindenhol magyarul beszéltek, magyar feliratok voltak az utcákon, a boltokban is, olyan volt mintha Magyarországon lennénk

Negyedik nap…

Reggeli után Szentegyházára utazunk buszunkkal, majd itt traktor vontatta szekérre ültünk, és ezen utaztunk fel, a Madarasi-Hargitára. Ahogy haladtunk felfelé egyre hidegebb lett, a táj pedig egyre szebb, a hegytetőt már hó borította. A nagyjából 1,5 órás úton székely zenéket hallgattunk. Fenn egy menedékházban forró teát ittunk és friss kürtöskalácsot ettünk.
Délután Szejkefürdőre utaztunk, ahol Orbán Balázs sírjánál róttuk le a tiszteletünket. A sírhoz székelykapuk alatt gyalogoltunk fel a hegyoldalba. Farkaslakán pedig Tamási Áron sírjánál koszorúztunk.
Este a szálláson, egy táncos-zenés mulatságon vettünk részt. Egy székelyudvarhelyi táncegyüttes jött el hozzánk, és tanítottak nekünk pár magyar táncot. A végén pedig mi is tanítottunk nekik egy táncot, az „oppá-cuppá”-t. Jó kis buli volt.

Ötödik nap…

Reggel korán keltünk, hogy indulásra készen legyünk. Bepakoltunk, és reggeli után 7 órakor elindultunk. Fehéregyházán még megnéztük Petőfi kútját, valamint Segesvár történelmi központját ismerkedtünk meg. Ezek után végleg búcsút intettünk Székelyföldnek és hazafelé vettük az útirányt. Az út nem lett rövidebb, mint idefelé, este 9 óra után érkeztünk meg Pécsre.

Számomra egy nagyon jó élmény volt ez a kirándulás. Nagyon hazafias érzés volt látni Székelyföldön a sok magyar és székely zászlót. Valamint jó volt látni, hogy kint őrzik a magyar hagyományokat ennyi év után is. Valamint a társaság is egész jóra sikerült, jó volt beszélgetni, új embereket megismerni. Ami talán legjobban tetszett az a Székelyvarsági kirándulás volt. Az időjárás és a hosszú séta ellenére egy felejthetetlen élmény volt. Valamint első napunkon, az ,,istállónak” elkeresztelt szállásunkon is nagyon jól éreztük magunkat, a körülmények ellenére is, és ez összehozta az ott lévő társaságot.

Rózsa Richárd 12.A 

Megkérdeztem pár embert is az utazással kapcsolatban:

,,Nekem nagyon tetszett a traktorozás a hegyre, és a nagyon szép havas látvány. Illetve a vízeséshez a túra nagyon tetszett az erdőben a séta. Szerencsére az eső elállt, úgyhogy nagyon élveztem.”

( Szandra )

,,Erdélyi utazásunk folyamán sok helyen megfordultunk. Hegyeken, völgyeken, égen s földön jártuk a vidéket. A táj varázslatos volt, Magyarország domborzatához nem volt hasonlítható, azonban ez az éghajlatra is igaz, hisz sokszor majdnem odafagytunk az árnyékunkhoz/a padhoz. Az állat és növényvilágot is megcsodálhattuk, azonban sajnálatosan a hírhedt medvékkel nem találkoztunk, ez sokunknak szomorú volt, de egyik osztálytársunknak ez egy nagyon jó dolog volt, hisz halálosan fél a medvéktől. Amikor egy lábnyomot találtunk lefagyott az arcáról a mosoly és menekülésnek indult, de a kísérő tanárok a maradásra bíztatták.”

( István )

,,Végre, a járvány miatt összesen 9 hónap távoktatás után újra együtt lehettünk, remélhetően ez így is marad. A hét minden napjára jutott érdekes program. Erdély több történelmi nevezetességét néztük meg, ismerkedtünk a székely emberekkel, a székely szokásokkal. Láttuk, hogy a határon túli Magyarság őrzi nyelvét, kultúráját és történelmét, valóban határtalanul tartoznak az anyaországhoz. Több helyszíni előadást hallgattunk egy-egy történelmi eseményről. Erőpróba is volt, mert egy délután a Sószoros Tanösvényt másztuk meg, egy másik nap Székelyvarságra látogattunk gyalog, ott a „Parlementi” pihető után a Csorgókő vízesést érintve érkeztünk a buszokhoz, kb. 15 kilométeres gyalogtúrát az esős időben is jól bírta mindenki. Kísérőként hogyan láttam a tanulókat? Nem ért meglepetés, mert a velük töltött évek alatt mindenkit jól megismertem. Tudtam, hogy én is, és a Tanárnő is számíthatunk az osztályra, nem lesz magatartás probléma, ez így is volt. Koruknak megfelelően „kezdő felnőttként” viselkedett mindenki. Jutott idő kötetlen beszélgetésekre is. Összességében szép élményekkel zártuk az utat és érkeztünk haza még akkor is, ha az időjárás nem fogadott a kegyeibe bennünket, esős hűvös időnk volt, de a maradandó élményekből az időjárás nem vett el semmit.”

( Dr. Nagy János tanár úr)