Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Szenczy Sándor 1965-2022

Ezek Sándor szavai, egy nem sokkal halála előtti beszélgetésből, melyek tükrözik életét:

"Én nem tettem mást, egyszerűen csak szerettem ... ahogy Isten engem szeretett, ahogy Isten szeretete megváltoztatott, ahogy nekem új kezdetet adott, én sem tehettem mást. Szerettem mindenkit, aki épp szembe jött ..."

Kérlek, olvasd el Sándor életéről ezt a porté-cikket.

Dr. Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat jelenlegi elnöke így ír róla:

„Mindannyian sokat kaptunk Sándortól. Megtapasztaltuk szeretetét, odafigyelését, hogy mindig volt egy ölelése, kedves szava hozzánk, volt ideje meghallgatni, imádkozni értünk. Sokkal több volt, mint egy szervezeti vezető. A mennyeit, az Istentől kapottat hozta le hozzánk, a holnap áldásait, álmait hozta el nekünk a mába. Örömeit, győzelmeit megosztotta velünk, s hibáit sem takargatta, és kész volt bocsánatot kérni.
Sándor tanított meg arra is, hogy »elveszíthetjük mindenünket: pénzünket, munkánkat, egzisztenciánkat, egészségünket, szeretteinket, de igazán nagy bajban mégis akkor vagyunk, ha a hitünket veszítjük el«.
»Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését« – írja Pál apostol.”

Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat emeritus elnöke és alapítója 1965-ben született Sajószentpéteren. Megtérése és tanulmányainak elvégzése után számos gyülekezet születéséhez járult hozzá 1994 óta.

26 éve hozta létre a magyar Baptista Szeretetszolgálatot, amely egy özvegyasszonytól kapott 5000 forint összegű első adománnyal indult, és vezetése alatt több kontinensen dolgozó, több ezer munkatársat és önkéntest foglalkoztató karitatív szervezetté nőtt, tizennyolcezer ellátottat gondozó és tizennégyezer diákot oktató országos szociális és oktatási intézményfenntartó lett.

Kiemelkedő szerepe volt a magyarországi adományozási kultúra megteremtésében, többek között a Cipősdoboz-akció és a Fogadj örökbe! gyermektámogatási programok révén. Hivatása során természeti katasztrófák és háborúk helyszínein járva teljesítette küldetését, megteremtette és biztosította egy olyan humanitárius szervezet működésének feltételeit, amely munkájának túlnyomó többségét ma a magyarországi rászorultak érdekében végzi.

Életét embertársainak szeretete és hitének szolgálata határozta meg, mindig azt vallotta, hogy ő és az általa létrehozott szervezet Istennek szolgál, és ő csak követi az égi útmutatást.

A számos rangos elismerés mellett 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Szenczy Sándor betölthetetlen űrt hagy maga után, akinek rászorultak milliói köszönhetik világszerte sorsuk jobbra fordulását. Szellemiségének és munkásságának örökségét a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai viszik tovább.