Üdvözöljük iskolánk weboldalán

DÖK jelöltek bemutatkozása

Kedves Diákok!

Az idei diákpolgármester-választáson két társatok szeretne megmérkőzni a képviseletetekért; Buzási Regina 11.D és Tóth Máté 11.A osztályos tanulók.

A két jelölt rövid bemutatkozását lent megtaláljátok.

A választás pénteken az első tanórában az interneten keresztül történik. A széchenyis e-mailfiókotokban található linken tudjátok leadni a voksotokat arra a jelöltre, akit a képviselőtöknek szeretnétek ebben az évben.

Kérünk benneteket, éljetek szavazati jogotokkal, hiszen minél többen álltok a győztes mögött, annál erősebb lesz.

 

Tisztelt Diákok, Tanárok!

Aki nem ismerne, bemutatkoznék: Buzási Regina vagyok, a 11.D osztály tanulója. Röviden rólam annyit lehet tudni, hogy szeretek segíteni, akkor is, ha nem értek valamihez, mert szeretem a pörgős életet, és egy szociális embernek gondolom magam. Már kilencedik óta erre a pozícióra várok, csak sajnos akkor még nem mertem erre pályázni, hiszen teljesen új környezetbe kerültem, ahol én még egy idegen voltam, és még nem ismertek annyira sokan. De most úgy gondolom, hogy eljött az én időm, készen állok arra, hogy DÖK-elnök legyek, mert a 2 év alatt sok mindent átéltem az iskola falai között. Nagyon sok cikket írtam és kutattam a Diákszem által, ezáltal úgy gondolom, hogy jól ismerem a Széchenyit és a Diákokat. Ami számomra a legfontosabb jelen pillanatban, hogy a közösség kicsit lelkesebb legyen, nyilván tudom, az iskola azért van, hogy tanuljunk és érettségizzünk le, de élvezzük ki még azt, hogy középiskolába járunk, mert állítólag ezek a legszebb éveink. Azt szeretném, hogy boldogan emlékezzünk majd vissza, hiszen kettőt pislogunk, és hirtelen azt vesszük észre, felnőttünk. Szeretnék sok mindent megtenni értetek, de ehhez kell a segítségetek is, mivel én egyedül kevés vagyok. Szükségem van rátok, mert a TI hangotok a legfontosabb. Hozzunk létre új reformokat, de közben kompromisszum is legyen, hiszen a kölcsönös elfogadás a kulcsa mindennek. Köszönöm, hogy vagytok, és kezdődjön élmény dúsan ez a tanév is.

Elég a hanyatlásból, többet a Széchenyiből!!

 

Jó napot, Sziasztok!

Tóth Máté vagyok a 11.A egyik informatika szakos tanulója. Általános iskolai tanulmányaimat a Testvérvárosok terei Általános Iskolában végeztem. Elsősként választottak először tanácstagnak, majd 8 éven át voltam folyamatos tagja a diáktanácsnak. Az alsós években is megpróbáltam javaslatokat tenni, de amikor felsős lettem, sok programban kezdtem el segíteni, és néhány esemény rendezését rám is bízták, majd 6.-osként megválasztottak diákelnöknek. Nekem az volt a célom, hogy amíg elnök vagyok, az iskola programjait színesebbé tegyem, a diáktársaim az iskolában jobban érezzék magukat, illetve, ha tudok, új programokat is bevezessek. Ezt a kitűzött célt sikerült elérnem, hiszen a TVT Általános Iskola több mint 15 programmal gazdagodott, és a diákok elmondása szerint a programok izgalmasak, érdekesek voltak!

Itt is ez lenne a célom, hogy ha tudok, a ti segítségetekkel új programokat, eseményeket szervezzek, amik az iskolához illetve diákélethez kapcsolódnak. Ehhez csak annyi a dolgotok, hogy rám szavaztok.

 

Köszönöm a figyelmet!

CSATOLT DOKUMENTUMOK