Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Éneklő Ifjúság 2018.

2018. április 5-én került megrendezésre az idei Éneklő Ifjúság minősítő hangverseny, a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban. 6 pécsi középiskola 8 kórusa mutatta be műsorát. Iskolánk 2 kórusát is minősítette, mely köszönhető az iskolavezetés támogatásának, a diákok lelkesedésének és a tanári kar segítségének, a délelőtti plusz próbák beiktatásához. A lányok léptek fel előbb, a népdalcsokor után egy reneszánsz kórusmű női kari átiratát adtuk elő, majd egy Karai művet szólaltattunk meg zongorakisérettel (Adok néked én egy almát), a műsoruk zárásaként pedig Farkas Ferenc: Cigánynótáját hallhatta a közönség és a három tagú zsűri.

A zsűri tagjai Tillainé Merácz Ágnes, Lakner Tamás és Nagy Ernő nagy szakértelemmel figyelték az énekkarok minden rezdülését. Iskolánk vegyeskara a 7. kórusként lépett a megmérettetés lépcsőjére. A 2016-17-es tanévhez képest 5 fiúval bővült az együttes, akik a népdalcsokor után már bátran énekelték az Allaluiat. A hangszer kíséretes baptista egyházi ének után egy két szólamú népdalfeldolgozást, végül egy modernebb, zongorakíséretes kórusművet énekeltek angolul. A kórusaink munkáját Ezüst minősítéssel díjazták, amelyre nagyon büszke vagyok, és bizakodva tekintek az április 19-21. között megrendezésre kerülő keszthelyi Helikonra, ahol szintén nagy megmérettetése lesz a két együttesnek.

 Wéber-Simon Krisztina

Kis László (10.C) interjút készített pár diákkal, melyet elolvashattok az iskolaújságban! 

https://szechenyi-diakszem.blogspot.hu/2018/04/az-eneklo-ifjusag-diakszemmel.html

GALÉRIA