Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Diákpolgármester jelöltek-2024

A 2024/2025-ös tanévben a DÖK vezetésére 2 diák jelentkezett, Buzási Regina 12.D és Tóth Máté 12.A osztályos tanulók, olvassátok el figyelmesen a bemutatkozásukat:

 

Tisztelt Diákok, Tanárok!

 

Aki nem ismerne, bemutatkoznék: Buzási Regina vagyok, a 12.D osztály tanulója. Röviden rólam annyit lehet tudni, hogy szeretek segíteni, akkor is, ha nem értek valamihez, mert szeretem a pörgős életet, és egy szociális embernek gondolom magam. Már kilencedik óta erre a pozícióra várok, csak sajnos akkor még nem mertem erre pályázni, hiszen teljesen új környezetbe kerültem, ahol én még egy idegen voltam, és még nem ismertek annyira sokan. De most úgy gondolom, hogy eljött az én időm, készen állok arra, hogy DÖK-elnök legyek, mert a 2 év alatt sok mindent átéltem az iskola falai között. Nagyon sok cikket írtam és kutattam a Diákszem által, ezáltal úgy gondolom, hogy jól ismerem a Széchenyit és a Diákokat. Ami számomra a legfontosabb jelen pillanatban, hogy a közösség kicsit lelkesebb legyen, nyilván tudom, az iskola azért van, hogy tanuljunk és érettségizzünk le, de élvezzük ki még azt, hogy középiskolába járunk, mert állítólag ezek a legszebb éveink. Azt szeretném, hogy boldogan emlékezzünk majd vissza, hiszen kettőt pislogunk, és hirtelen azt vesszük észre, felnőttünk. Szeretnék sok mindent megtenni értetek, de ehhez kell a segítségetek is, mivel én egyedül kevés vagyok. Szükségem van rátok, mert a TI hangotok a legfontosabb. Hozzunk létre új reformokat, de közben kompromisszum is legyen, hiszen a kölcsönös elfogadás a kulcsa mindennek. Köszönöm, hogy vagytok, és kezdődjön élmény dúsan ez a tanév is.

Elég a hanyatlásból, többet a Széchenyiből!!


 

 

Kedves Diáktársaim!

 

Tóth Máté vagyok, a 12.A osztályos tanuló, és szeretnék újra indulni a diákelnöki pozícióért. Az általános iskolában három éven át láttam el a diákelnöki feladatokat, és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy tavaly is én lehettem a diákelnök. Ezen idő alatt sok tapasztalatot szereztem, és igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy a diákélet élénkebb és színesebb legyen.

Tavaly számos programot szerveztünk, hogy fellendítsük a diákéletet. Idén pedig még ambiciózusabb terveink vannak: közösen a Never Say Neverrel egy fergeteges afterpartyt szervezünk nektek. Ezen kívül azon dolgozunk, hogy az igazgatósággal megegyezve néhány napon a nagyszünetben szabadon használhassuk a telefonjainkat. Továbbá célunk, hogy csatlakozzunk a városi diákönkormányzathoz, így még szélesebb körben képviselhessük az érdekeiteket.

Fontosnak tartom, hogy a diákönkormányzat működése ne csupán a tanítási időre korlátozódjon. Ezért bármikor, akár tanítási időn kívül is fordulhattok hozzám, ha van valamilyen panaszotok, észrevételetek, ötletetek vagy kérdésetek. Sőt, ha igény van rá, hétvégén közös bulikat is szervezhetünk, hogy még jobban összekovácsolódjunk.

Célom, hogy a diákönkormányzat hatókörét tovább bővítsük, és ezzel megkönnyítsük nem csak a tanárok és az igazgatóság, de elsősorban a ti, diáktársaim életét is. Hiszem, hogy együtt sok mindent elérhetünk.

 

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és bízom benne, hogy ismét elnyerem a bizalmatokat!

CSATOLT DOKUMENTUMOK