Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Állatvédelmi témahét

2022. december 7-én lehetősége volt az iskolából 20 tanulónak elmenni az állatkertbe. Velünk tartott Pappné Halász Andrea tanárnő is. Amint odaértünk, felmentünk az oktatóterembe, ami a terrárium felett van. Itt Viki, a zoopedagógus, egy rövid előadást tartott az állatvédelemről, az illegális állatkereskedelemről illetve a kihaló félben lévő vagy már kihalt állatfajokról. Már ebben a teremben is több állat vett minket körül, például egy szép elkobzott sárga-kék arapapagáj, kígyók és teknősök. Az előadás után négy csapatba kerültünk, minden csoport megkapta az első feladatát, aminek a megfejtése az első állat ketrece melletti állomás volt. Minden állomáson színes ábrák alapján kellett kitalálni a következő állatot, és minden állomásnál volt 2-2 kérdés, és a jó megfejtések betűjeleiből a végső állomás nevét kaptuk meg ahol Rebellis Ganef, az illegális kereskedő rejtőzött. Számunkra nagyon érdekes volt, kalandos, jól kitalált. Természetesen mindeközben az állatokat is szemügyre tudtuk venni, amelyek rendkívül aranyosak voltak.

Hoffmann Paulina, Tresz Anett 11/B

GALÉRIA