Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Interaktív pénzügyi tréning a Fáy András Alapítványnál

Az idei Pénz7-hez kapcsolódóan május 11-én egy év kihagyás után újra lehetőség nyílott arra, hogy diákjaink a Fáy András Alapítvány budapesti központjában, két témában interaktív pénzügyi tréningen vegyenek részt.

A buszos-vonatos út után a Keleti pályaudvarról a Benczúr utcai központba troliztunk. Az épületben, amelyet az utóbbi években teljesen felújítottak, a tréningek lebonyolítására tökéletes helyszínt alakítottak ki.

A program két trénere már a belépéskor várta a csoportot. A csoport tagjait az előzetes megbeszélésnek megfelelően szétosztották csapatokra és elkezdődtek a tréningek. Mindkét téma a fiatalok érdeklődési körét fedte le: 10 fő a Sport és üzlet, 14 diák pedig a Divat és üzlet foglalkozáson vett részt.

A 3 órás intenzív projekt során előadást, interaktív feladatokat és gondolkodtató kérdéseket kaptak a diákok. A programon nagyon jól érezték magukat. Valószínűleg nemcsak a hangulat volt jó, hanem a pénzügyi ismeretek elsajátítása is sikeres volt.

Ezek után a csoport a közeli Szépművészeti Múzeumba sétált át, ahol közösen megnéztük a Román Csarnokot, illetve az állandó kiállítás képeit.

A múzeumlátogatás után a Kisföldalattival a Vörösmarty térre utaztunk, ahol a diákok rövid szabadprogram keretében fedezhették fel a Belvárost.

A kirándulástól és élményektől felélénkült csapat jó hangulatban tette meg az utat Budapestről Pécsre. Még az sem vette kedvüket, hogy Dombóvártól vonatpótló buszon kellett újból utazni.

Összességében nagyon tetszett mindenkinek a kirándulás, és többen jelezték, hogy szívesen részt vennének hasonló programokon a közeljövőben.

GALÉRIA