Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Zittaui utazás

2021. szeptemberében 13 széchenyis tanuló a 11-12. évfolyamról Reith Claudia tanárnő kíséretében Németországba, Zittauba utazott.
Egy vasárnapi napon indultunk és körülbelül 13 órát utaztunk és csak estére érkeztünk meg a kollégiumba, ahol el voltunk szállásolva. Még aznap, a közös vacsora alatt összeismerkedtünk a többiekkel.
Minden nap programról programra jártunk, unatkozni sem volt időnk, és a napok gyorsabban szaladtak, mint ahogy azt mi szerettük volna. Végig nagyon jól éreztük magunkat, mindig történt valami izgalom és a programok is nagyon érdekesek voltak.
Meglátogattuk a görlitzi sörgyárat és sok, szép várost, többek között Drezdát, Königsteint és persze Zittaut is. Voltunk bowlingozni és nyári bobozni, az utóbbi igazán emlékezetesre sikeredett. Többször találkoztunk a német diákokkal is, egyik nap sportnapon vettünk részt velük, de kipróbáltuk magunkat azokban a szakmákban is, amelyeket ők tanulnak nap mint nap. Az utolsó nap a német diákok főztek nekünk, egy három fogásos ebédet, ami nagyon finom volt. Ez idő alatt egyébként mi koktélokat készítettünk és kóstoltuk azokat. A német tanulók mind nagyon kedvesek és figyelmesek voltak, jól éreztük magunkat a társaságukban.
Hamar elszaladt ez az egy hét és elérkezett a hazaút ideje, amit természetesen  mindenki nagyon bánt. Hiába, tartalmas napok voltak mögöttünk.
Szerintünk mindenki nevében mondhatjuk, hogy ez az egy hét örök emlék marad és nagyon örülünk, hogy éltünk ezzel a lehetősséggel.

Árki Fanni, Tóth Rebeka Dorina, Máthé Laura
11.B

GALÉRIA