Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Az SZIG Titkos Ügynökség új tagjai

Ahogy azt már korábban meghirdettük, a 7. Könyvtári Éjszakán titkosügynök-jelölteket tettünk próbára, hogy a legméltóbbak nyerhessenek felvételt az SZIG-ba. Kemény és fordulatos kihívások és próbák vártak a bátor jelentkezőkre február 3-án, és végül ügynökségünk 3 csapatot emelt ki a nagyszámú jelentkezők közül. 

Harmadik helyezett a 10.C Fagyöngy fedőnevű csapata lett (Kern Kíra, Molnár Melitta, Zsifkó Luca, Szabó Attila, Mezőfi Ákos), második helyezett a 11. C csapata Jane Doe fedőnévvel (Szabó Márton, Horváth Krisztián, Antal Zalán, Korn Dávid, Süllős Adrienn)

A legjobbak pedig, akik a legsikeresebben oldották meg ezt a küldetést, és így SZIG-taggá váltak: a 12.C Keselyű nevű csapata (Dávid Lea, Gédert Alexandra, Horváth Boglárka, Német Emma és Virág Melinda).

 

Gédert Alexandra:

1. Én a sztoriban a marvel fan kisfiú voltam, nem volt nehéz dolgom a ruházattal kapcsolatban, vittem magammal a bátyám kiskori sapkáját, felhúztam egy viszonylag nagy pulcsimat és egy bő nadrágot. A fiús kinézet kedvéért hoztam egy övtáskát is és természetesen a kötelező rágózás sem maradhatott ki. 

2. Nekem leginkább a hármas tanteremben lévő játék tetszett legjobban, ahol a kijelölt szavakat két szóval körbe kellett írni. (Ezt a játékot szerintem még itthonra is megvenném, nekem nagyon tetszett) 

3. Számomra a legelső feladat volt a legnehezebb. A feladat abból állt, hogy egy fém karikát kellett végig vinni egy fémen anélkül, hogy hozzá érnénk. Sajnos mindenkinek nagyon remegett a keze és az izgalom miatt is teljesíthetetlen volt számunkra a feladat.

 4. Nagyon felemelő érzés, hogy az utolsó évünkben sikerült egy ilyen csodálatos pozíciót elnyerni szeretett iskolánkban. Mi örökké a SzIG titkos ügynökei maradunk és mindenki emlékezni fog ránk  

5. Nagyon ajánlom minden tanulónak ezt a programot, mert nagyon sok mókás feladat van, nagyon jó a hangulat, a tanárok nagyon viccesen beöltöznek és emellett pizzát is kapunk, ami egy tökéletes lezárása volt a napnak. Ha elnézőek a tanárok, még a másnapi feleléseket és dolgozatokat is elengedik, ami had ne mondjam mennyire csodás érzés!

Horváth Boglárka:

1. Az apa szerepét vállaltam el, mivel én azon a napon jelentkeztem, hogy meglegyen a csoport létszáma, ezért a délután folyamán mindent kihoztam a szerepemből. Szakállat és bajuszt barkácsoltam és inget és nyakkendőt hordtam, bár a részletesebb történeteket nem tudtam annyira megtanulni. 

2. A fedőnevek leegyszerűsített változata tetszett a legjobban, mert már játszottam a játékkal és eleve is nagyon szeretem azt a játékot. 

3. A legnehezebb feladat a 38-as terembeli feladat volt, amikor át kellett vezetni a vaspálcát a rúdon, és nem érhetett hozzá a pálca a rúdhoz. Mivel nagyon remegős a kezem, így elég hamar neki érintettem a rúdhoz a pálcát. 

4. Nagyon jó érzés volt, mindent kihoztunk a játékból, és jó érzés, hogy ez a győzelmünket eredményezte. 

5. Csak ajánlanám mindenkinek: nagy élmény. Lehet, este van, de megéri, mert ebben a pár órában, amíg folyik a játék, egy teljesen más ember lehetsz, és kiléphetsz a komfortzónádból és új dolgokat próbálhatsz ki.

Virág Melinda:

1. A nagymama szerepet tudhattam magaménak, ami elég vicces, mert szinte én voltam a legfiatalabb a csapatunkban. A karaktert főként a belső tulajdonságai alapján próbáltam eljátszani, közel állt hozzám a határozott jellem. A külsőmhöz hozzátettem egy nagy kendőt, és azt a bizonyos tollat a nyakláncomra.

 2. Nagyon tetszettek a feladatok, ha mondanom kellene egyet, akkor a reflex-tesztet mondanám. Nagy örömmel töltött el, hogy sikerült rekordot állítanom. Igazán fitt nagymama voltam. Még megemlíteném a bombaelhárítás feladatokat, a végén mindig véletlen nyomtam rá a gombra, de sose lett rossz vége. 

3. A legnehezebb feladat egyértelműen az volt, amikor vissza kellett tartanunk még a lélegzetünket is, csakhogy egy pálcát végigkísérjünk egy dróton úgy, hogy nem érhetnek egymáshoz. 

4. Közösen, egy csapatként nagyon odatettük magunkat, mindenki mindent beleadott. Nagyon jó érzés, hogy meglett az eredménye, vagyis az első hely, és elnyerhettük ezt a pozíciót. 

 

5. Egy jó csapattal élmény együtt játszani és kikapcsolódni, mi nagyon jól éreztük magunkat. Nincs sokszor ilyen lehetőség, egyértelműen megéri egy ilyen estén részt venni.

Német Emma:

1. Én a Lara Bock (gyerek) nevezetű karaktert választottam. Elolvastam a szereplő leírását, és elég egyértelművé vált, hogy őt szeretném választani. Nekem is volt ,,fekete” korszakom, szóval azzal nem volt baj, zenélni is zenélek, plusz olaszos is vagyok a suliban, szóval eléggé előadható volt. 

2. A bomba hatástalanítása volt a kedvencem, mivel nagyon összhangban kellett lennie mindenkinek ennél a feladatnál. 

3. Az életkoros feladatot tartottam a legnehezebbnek. Számomra lehetetlen volt elég jó időben reagálni. 

4. Nagyon reménykedtem már a játék kezdetétől, hogy sikerülni fog győzni, és így is történt. Büszke vagyok a kis csapatomra nagyon jól játszottunk szerintem együtt. Mindenki másik feladatban tudott érvényesülni. 

5. Mindenképp csak buzdítani tudom a többieket. Amikor kilencedikes voltam, akkor én se mentem el az estre, nem láttam értelmét. Tizedikes koromban viszont részt vettem már rajta, és nagyon élveztem az akkori történetet. Végzősként csak sajnálni tudom, hogy négy év alatt csak kétszer vettem részt rajta.

Dávid Lea:

1. Az anyuka szerepét töltöttem be. És úgy tanultam hogy a saját életemből kötöttem valamihez a leírt életrajzomat. 
2. A bombák hatástalanítása tetszett a legjobban, mert még nem hatástalanítottam bombát, és mert ott működött legjobban együtt a csapat. 
3. Az ügyességi feladat volt a legnehezebb, amikor egy fémszál körül kellett egy fémkampót vezetni, mert mikor izgul, ideges és nyerni akar az ember, nehéz megnyugodni, higgadtnak lenni. 
4. Nagyon jó érzés volt, hogy olyan sok csapat közül nekünk sikerült győzni, de szerintem ez a jó csapatösszhangnak volt köszönhető.
5. Ajánlanám, mert izgalmas, szórakoztató, de egyben gondolkodtató program is, nem beszélve arról, hogy jó csapatfejlesztő.
 
 
Végül néhány kép az estről:

GALÉRIA